Hello Halloween! | Tökös körmök

by - október 26, 2015

A mai nappal hivatalosan is beléptünk Halloween hetébe. Tudom, hivatalosan nem ünnepeljük Magyarországon, én sem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, viszont évek óta szeretek ezen a héten ennek jegyében valami ehhez kapcsolódót alkotni. Így történt ez most is. Jelenleg egy töklámpás mintát álmodtam, na és persze valósítottam meg, amit a hét további részében is szívesen fogok hordani majd.





Szokásaimhoz híven, most is a nagyujj-gyűrűsujj páros kapott mintát, a középső ujjam pedig csillámos lakkot. Egy jó ideje ez az elrendezés tetszik magamon a leginkább, na meg nem voltam hajlandó minden körmömre megfesteni ezt a vigyorgó tököt. Azt hiszem kihullott volna minden egyes hajszálam, ami pedig esetleg megmaradt volna, azt én magam téptem volna ki. Szóval precízen megfesteni ezt a tököcskét nem is olyan egyszerű.


Hogyan készülnek a töklámpások?
A tökök alapja egy fehér Lovely lakk, amit egyébként nem igazán kedvelek, mert 2 vastag réteg kell belőle minimum a jó fedéshez, de most került rá narancs is, úgyhogy ezért mertem használni. A töklámpás formáját először egy vékonyabb ecsettel alakítottam ki, majd a többi részt a narancssárga körömlakkal ( Rimmel - 400 Tangerine tent ) és annak ecsetével kitöltöttem. Száradását követően kis "barázdákat" festettem bele, ami egy bronzosan csillogó Flormar lakk, Golden Orchid árnyalatban. Szintén vékony díszítő ecsetet használtam hozzá. Majd szintén ugyanezzel az ecsettel és egy fekete lakkal megfestettem a szájat, orrot, szemeket. Az orr és szem kialakítása nem nagy gond, viszonylag könnyű, a fogakkal díszített száj viszont már több pontosságot és türelmet igényel. Először egy mosolyformát festettem, ami a száj felső részét képezte, majd ügyeskedve az alsó ajkakat is kialakítottam. Végül a kis levélkék kerültek kialakításra. 


Minden körmöm kapott utolsó lépésben fedőlakkot, az Essence híres neves BTGN lakkjával, viszont jóval a lakkozás után. Ha fekete lakkal mintázok, hagyom jó alaposan megszáradni, mert ha ezt nem teszem, nagyon csúnyán elmosódik a minta. 






A végére pedig 2 őszi képet is lőttem, köröm fotózás közben muszáj azt is. 

Lenne kedvetek a hét második felében egy olyan poszthoz, amiben egy-két őszi fotómat, hangulatképemet láthatnátok? És a Halloween manikűrökkel hogy álltok? Szerettek ti is ilyesmiket festeni?

You May Also Like

18 megjegyzés

  1. Hát ez gyönyörű lett!!!!! Én szeretem a halloweent, igaz idén nem szerveztünk bulit. Szerintem tök jó, hogy van vmi apropó, amikor festhetünk narancssárga tököket a körmünkre és nem néznek hülyének :D Nagyon szépek a képek, szívesen látnék többet is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) És teljes mértékben igazat adok neked, ha máskor nem, ilyenkor legalább lehet bohókásabb formákat alkotni. A képes posztot pedig igyekszem elkészíteni :)

      Törlés
  2. Valami szuper fantasztikus lett! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon hangulatos és szép lett! Az a narancssárga lakk valami gyönyörűséges. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)) Ezt a narancssárga lakkot egész körömre szinte csak Halloween-i manikűrökhöz veszem elő :D

      Törlés
  4. Jó lett a mani. :) Én szívesen nézném az őszi képeidet is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Közzéteszem őket a hét második felében.

      Törlés
  5. Tüneményes manikűr lett, a kivitelezése pedig tökéletes és preciz - ahogy azt tőled megszokhattuk :)
    Én szívesen nézegetném a hangulatképeket is :)
    Őszi manikűrt szoktam festegetni, de főleg kihívásokra, magamtól nem biztos, hogy nekiállok :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de aranyos vagy, ez nagyon jól esett, köszönöm :) Megszavaztátok a hangulatképeket, csütörtökön hozom őket. :D

      Ez a mintázás dolog érdekes, és pont, hogy kihívásokra nem készítek nagy lelkesedéssel manikűröket, mert biztos, hogy pont abban a pillanatban épp nem olyanhoz lenne kedvem. Ezért is nem veszek részt mostanában semmi ilyesmiben.

      Törlés
  6. Nagyon szép lett, és várom a képeket, biztosan hangulatosak :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon cuki lett! :-) Jól áll a tököcskéknek a bronz Flormar lakk! :-)

    VálaszTörlés