The Body Shop barackos testvaj | Avagy az első élményem a márkával

by - augusztus 16, 2015

Még az idén nyáron zajló kiárusítás alkalmával sikerült beszereznem életem első The Body Shop termékeit, amelyek közül egyet már több, mint egy hónapja használok. Nem tagadom, nagyon nagy szeretettem és lelkesedéssel. Mikor egy zsákmányos videóban bemutattam, akkor ti is rákaptatok, és kértétek, hogy legyen róla egy bejegyzés. Nos íme, ma ezt olvashatjátok.




Hogy miért csak most vettem az első termékeimet meg a márkától? Egyrészt nem Pesten vagy közelében élek, ami eléggé megnehezíti a beszerezhetőséget. Tudom, hogy van webshopjuk is, de ameddig nem éreztem ezeket az ámulatba ejtő illatokat, addig nem tudtam, hogy melyik is tetszene nekem igazán. Tudjátok ez valami olyasmi, hogy parfümöt sem vesz az ember anélkül, hogy megszagolná. Most nyáron pedig először tértem be az Árkádban levő üzletbe, ahol csak ámultam és bámultam. Azt sem tudtam hirtelen hova kapjak, mit szagoljak, mit próbáljak ki. Aztán az eladólány, aki nem mellesleg nagyon szimpatikus és segítőkész volt, rögtön az akciós termékek felé vezetett, ahol aztán sorban végigszaglásztam mindent. A végén már annyira tele volt az orrom illatokkal, hogy sok mindent nem éreztem. Ekkor döntöttem végül úgy, hogy egy barackos termék mindenképp jön velem, illetve egy málnás is, de arról majd később. Az üzletbe lépéskor abban biztos voltam, hogy szeretnék testvajjal távozni, így lett az első általam választott termék ez a kis csoda. 


Igen, az illatába már az első találkozásunkkor beleszerettem. Elképesztően üde és lédús, igazi barack illat ragadott magával. Ehhez foghatót még nem éreztem egyik testápoló termékemnél sem. Az illat annyira igazi volt, hogy ha becsuktam a szemem és úgy tartottam az orrom elé, akkor teljes mértékben magam elé tudtam képzelni az eredeti gyümölcsöt. Azóta annyit használtam, hogy a valódi gyümölcs megszaglásától ez a termék jut az eszembe. Amellett pedig, hogy elképesztő az illata, nagyon tartós is, hiszen az esti használatot követően még egy picit reggel is érzem a "gyümölcsszüret" illatát. 


No de persze nem szabad elfelejteni, hogy az illat nem minden, de nálam nagyon sokat számít ez a tulajdonság, bármiről is legyen szó. Emiatt is ragadtattam el magam az előzőekben ennyire, ezért bocsánat. Az állagától és a hatásától is el vagyok e ájulva ennyire? Igen. Érdekes kettősséget vélek felfedezni benne, hiszen elképesztően szuperül hidratál, viszont ennek ellenére sem éreztem soknak magamon a 35-40 fokos kánikulában, ami azért valljuk be, manapság igen gyakran jelen volt a mindennapjainkban. Abszolút vaj állagú, amit nem kell kapargatni, viszont nem is az az olvadt típusú, mint ami egy napra kinn maradt a hűtőszekrényből. Krémes, könnyű eloszlatni, egészen kevés mennyiség is elég belőle, és a száraz területei a bőrömnek imádták. Főként a talpam, lábfejem, lábszáram, térdem és a könyököm élvezhette a puhítást és hidratálást, amit a termék nyújtott. Nem is használtam rá minden nap, mert úgy éreztem, hogy felesleges lenne, legalábbis a nyári hónapokban biztosan. 2-3 naponta nyúltam ehhez a termékhez, a többi nap pedig csak egy könnyen Yves Rocher termék volt a segítségemre. 

Összességében azt tudom elmondani, hogy az akciósan 3200 Ft-ba kerülő 200 ml testvaj minden forintját megérte, és kezdem érezni, hogy mi ez a nagy felhajtás a márka körül. Biztosan vannak olyan termékeik, amik nem ennyire lehengerlőek, de én azokkal nem szeretnék találkozni. A későbbiekben még hallhattok nálam a márka termékeiről, mert a nyár eleji vásárlásnak köszönhetően szeretnék sok sok illatot és terméket kipróbálni még.

You May Also Like

3 megjegyzés

  1. A testvajak nagy szerelem, de a tusfürdők nekem nem jöttek be, olyan szárazra szárítottak, hogy kb. véresrekapartam tőle a bőröm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A málnás tusfürdőt még nem kezdtem el használni, majd szerintem ősszel. Nem lehet, hogy inkább valamelyik összetevőjére allergiás vagy? Mert az, hogy véresre kaparod magad, szerintem nem feltétlenül csak arra utal, hogy szárít.

      Törlés
  2. hey))) i love the smell of a peach))))
    kisses from ukraine :-****
    follow4follow??

    maliovanka.blogspot.com

    VálaszTörlés