Beginning of spring | Az első virágos manikűr idén

by - március 30, 2016

Szánom-bánom a bűnöm, hogy a múlt hét vasárnap készült manikűrt 1 hét csúszással kerül ki a blogra, de az elmúlt napokban semmi bloggal kapcsolatos tevékenységre sem jutott időm. Most viszont, hogy megritkultak kicsit az egyetemi teendők, megmutatom nektek, hogy mit festegettem a múltkor.





Azt mindenképp elhatároztam, hogy szeretnék végre virágmintát festeni a körmeimre, hiszen idén még igazi tavaszi, nyíló virágos, pasztelles manikűröm még nem volt. Épp itt volt az ideje, ezzel még a jobb időt is elő tudtam csalogatni egy kicsit. 


Ugyan nem vall rám, de néha festek olyan mintákat is, amely mind a 10 körmömön szerepel. Most is így történt, alapként pedig egy szuper holo lakkot választottam a Moyrától. Biztosan sokan ismeritek, hisz 6-700 Ft-os áron lehet hozzájutni csodálatos szemkápráztató csillogásukhoz. Eddig az összes körmömre sosem használtam, de azt kell mondanom, hogy az elkövetkezőkben sem fogom gyakran. Sajnos a tartóssága már a 4. napon elbukott. ( Tudjátok, rajtam 6-7 napig minden gond nélkül bírják a lakkok. ) Megpattant sok helyen a körmöm sarkánál, illetve volt, ahol nagyobb darabokban le tudtam húzni az 5. napon. No de nem csak a tartóssággal hanem a festéssel is akadtak gondjaim. Az első réteget mikor elkezdtem felkenni, akkor bizony nagyon kellett vigyázni, hogy a két ecsetvonás ne fedje egymást középen, mert bizony azon a területen leszedte az ecset az előbb felvitt festéket. Szerencsére miután megküzdöttem az első réteggel, majd hagytam jól megszáradni, a második réteg vastag rétegben már problémamentes volt. 


Erre az enyhén problémás lakkra kerültek a virágok, amiket mint mindig, így most is akril festékkel festettem. Ehhez egy kis fejű díszítőecsetet használtam, illetve egy kisebb fejű pontozót. Először kialakítottam a virágformákat, majd került a közepükbe egy nagy fehér kör, majd ennek élére sok pici fekete. Végezetül a virágok között maradt üres területeket feltöltöttem fekete pici pöttyökkel.





Ti is szívesen festetek virágmintákat tavasszal? Hogy tetszik nektek ez a manikűr?

You May Also Like

4 megjegyzés