Manikűrvadász 25.

by - április 18, 2016

Már a 25. Manikűrvadász fordulónál járunk, szinte hihetetlen. Én három kivételével nem halasztottam el egyet sem, így természetesen a mait sem hagyhattam ki.




A fordulóban a párom Myrkky a banyakarmok bloggere lett. Nem volt ismeretlen számomra a blog, hiszen nem először vadászom már tőle. A manikűrjei egytől egyig nyomdával készültek, ami az én dolgomat mint mindig, így most is nagyon megnehezítette, hiszen ezeket a körmöket mindig nagyon nehéz lemásolni. Ha a kettőt egymás mellé állítom, sosem érzem, hogy halaszthatatlan alkottam, hiszen nincs meg benne a kellő szabályosság és precizitás. No de természetesen belevágtam a vadászatba, és végül egy tavaszi mintára esett a választásom:


Az eredeti bejegyzést ITT megtaláljátok, sok-sok képpel. Abban biztos voltam, hogy én nem fogok fekete alappal dolgozni, mert magamon ez az az egyetlen szín, amit nem bírok elviselni, no meg tavasz van, vagy mi a fene, úgyhogy kicsit vidámabb színekre váltottam. 


Az alap egy China Glaze igazi nyári, neon szín lett végül. Talán túl nyári is, viszont az utóbbi két hétben nagyon vibráló körmökkel mászkáltam. Ehhez egy holografikusan csillogú barnád-rezes Flormar lakkot párosítottam, amit a gyűrűs ujjamra kentem fel. Ezt követhette a minta megfestése.


A minták akril festékkel készültek, mint mostanában mindig. A gyűrűs ujjon levő színnel harmonizáló bronz virágokat alakítottam ki nagyon pici fejű díszítő ecsettel, majd ezt követték a feketék is. A fekete pink kombináció nálam mindig egy kicsit az emo stílusra emlékeztet, de ebben a formában szerencsére ezt kevésbé érzem. A virágok felfestése után a középső teret kicsit üresnek éreztem, úgyhogy szokásos módon apró pöttyökkel feltöltöttem. Nem tudom eldönteni, hogy nélküle vagy vele volt e jobb, de igazából már mindegy is. 


A többi körmömön is kellett, hogy picit visszaköszönjön a fekete, így a mutató és a kisujjam egy-egy fekete pöttyöt kapott. Így szerintem nagyobb harmóniában van a manikűr. 





You May Also Like

19 megjegyzés

  1. Nagyon mutatós, igazán csajos és tavaszi lett az alkotásod! Nagyon bejön ez az élénk pink alap!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Ez a pink az egyik kedvenc neon színem jelenleg a készletemből :)

      Törlés
  2. Nagyon élénk és annyira te vagy! Nagyon jól sikerült :)

    VálaszTörlés
  3. Varázslatos lett az alkotásod, sokkal szebb, mint az enyém. (-: Sajnos én szabad kézzel nagyon béna vagyok.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj ugyan :) Nagyon tetszik rajtad a színpárosítás, viszont magamon elképzelhetetlen sajnos, úgyhogy ez lett belőle :)

      Törlés
  4. Nagyon csinos, harmonikus manikűr! :)

    VálaszTörlés
  5. Elképesztően szép manikűrt alkottál, csodálatos élénk színekből, minden apró részletében tökéletes munka! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaaaj ugyan. A tökéletestől még igen távol áll, de örülök, hogy látni az igyekezetemet :)

      Törlés
  6. Gyönyörű mindkét manikűr :) Myrkky amúgy is nagy kedvencem, de sikerült egy igazán szépet választanod tőle! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Ugyan teljesen más típusú manikűröket készítünk, sikerült egy kicsit az én ízlésemre formálni :)

      Törlés
  7. Nagyon szép lett mint általában mindegyik manikűröd. Nem volt-e róla szó de miért nem nyomdázol?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen :)

      Hogy miért nem nyomdázom, arra nagyon egyszerű a válaszom. Manapság túlságosan elterjedt, tömeg cikké vált, mindenkinek a körmén nyomda van, amik mutatósak, ez kétségtelen, de szeretnék megmaradni az egyedi, kézzel festett minták mellett. Ebből sosem lesz két ugyanolyan. Nem is szeretnék erről leszokni, vagy átszokni :)

      Törlés
  8. Szép lett,nagyon jól mutat a neon rózsaszín ezzel a bronzos lakkal. :)

    VálaszTörlés