Manikűrvadász 18. | China Glaze - Highlight of my summer

by - július 20, 2015

Ismételten elérkeztünk a Manikűrvadász legújabb fordulójához, ami már szám szerint a 18. Számomra ez a kör most teljesen más volt mint a többi, hiszen olyan szerencsés helyzetben voltam (vagyok), hogy én bonyolíthattam le az egészet. Köszönöm, hogy ennyien jelentkeztetek, remélem, hogy semmilyen kellemetlenséget nem észleltetek a szervezésemben. No, de most érkezzen az én manikűröm, hiszen attól, hogy házigazda voltam, én is vadásztam természetesen.


Az eredeti bejegyzés IDE kattintva érhető el
Az én párom Lakkalandok Judit lett, akivel igen jól sikerült azonosulnom, hiszen ő is szereti a kézzel festett mintákat, csakúgy ahogy én is. Több manikűrt lementettem magamnak, végül azonban ezt a cseresznyéset választottam. Mostanában úgy veszem észre, hogy a fordulókban igyekszem nem csak színeket vagy egy pici elrendezést változtatni, hanem valami teljesen mást alkotni, ami azonban szellemében kötődik az eredeti manikűrhöz. No ehhez persze ismerni kell az eredeti manikűr háttértörténetét is.


Judit manikűrje egy Las Vegas-os témában készült el, ami a félkarú rabló játékot jeleníti meg előttünk. Utánanéztem, hogy melyik az a gyümi, ami még megtalálható és kipörgethető ebben a játékban. Ez pedig a dinnye volt. Ezért én ezeket "pörgettem rá" a körmeimre. Ugyan csak két körmömre került belőle, viszont egy körmömre 3db, ezzel is jelezve, hogy bizony a játékban 3 egyforma jel kell ahhoz, hogy milliárdos lehess. :) Az arany homoklakk pedig feltételezem, hogy az eredeti manikűrben is a pénzt szimbolizálja, ezért ez nálam is megmaradt, és felkerült a körmeimre.


Hogy festettem a dinnyét?
Nem, nem volt egyszerű be kell vallanom. Mivel nem szerettem volna, hogyha a pirosnak bármiféle menta beütése legyen, ezért kezdésnek fehér körömlakkal megfestettem a dinnye gerezdeket, amik tulajdonképpen háromszögek, aminek az egyik oldala egy picit domborúbb mint a többi. Miután megszáradt, jöhetett a piros szín, amivel szinte majdnem az egészet kitöltöttem. Egy vékony díszítőecsettel a domború rész szélére húztam egy vastagabb vonalat, ez lett a dinnye héja. A magok úgyszintén ezzel a vékony ecsettel készültek.





Néhány szóban a menta lakkról

Nem szeretnék szó nélkül elhaladni a körmeim alapszínét képző neon menta lakk mellett sem, hiszen ennek a lakknak a neon rózsaszín párját már láthattátok ITT, amiért úgy vettem észre, hogy nem csak én lelkesedtem nagyon, hanem ti is. Kértétek is, hogy mindenképp legyen a kollekció többi tagjáról is egy kis bemutató, így ennek eleget téve most írnék róla pár sort. 
Elsőként azzal kezdeném, hogy hihetetlen, hogy ezt a lakkot vártam az összes közül a legkevésbé, mert a netes képek alapján valahogy nem tetszett. Aztán mikor kézhez kaptam csak ámultam. Nem láttam még olyan menta árnyalatot, ami ezen felül még neon is, és egy picit inkább zöldbe hajlik. ( Tudom, hogy ez a zöldbe hajlás a képeken kevésbé látszik, de higgyetek nekem, hogy zöldesebb ennél. ) Mindig minden neon lakkot, így ezt is egy réteg fehérre kentem fel, hogy még intenzívebb legyen. Míg a rózsaszín esetében 2 vastagabb réteget is kellett a fehérre festenem, hogy foltmentes és egyenletes legyen, addig ennél elég volt egy vastagabb is. Úgy tűnik tehát, hogy a minőségük nem egyforma. Mindenesetre sikerült ebbe a színbe is teljesen belehabarodnom. Ugye, hogy elég jól néz ki? :)






Nos nektek hogy tetszett? Én szerettem viselni, illetve szeretem, hiszem a mai napig jól bírja rajtam, pedig most már 5. napja van rajtam és túl vagyok egy egész napos strandoláson is. 

A többiek manikűrjét láttátok már?

You May Also Like

68 megjegyzés

  1. Gyönyörű ez a menta szín, és a manikűr is mint mindig csodásat alkottál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye milyen szép? Teljesen megvett kilóra ez a kollekció *-*

      Köszi :) <3

      Törlés
  2. Nagyon szépek ezek a dinnyék!! Tetszik! A videóban is lttam messziről és meg akartam kérdezni,hogy lesz-e róla nail art érdekelne! Inlinkz kód nem működik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Igen, a videóban már kicsit megmutatkoztak :D

      A kódproblémával én is szembesültem. Isabella alkotta őket, én sajnos nem értek hozzájuk, úgyhogy várom a válaszát, hogy mi lehet a probléma.

      Törlés
    2. Ok Megoldódott a kód, türelmetlen voltam. Remélem lesz nail art videó vagy bejegyzés a manikűrről,ugye?

      Törlés
    3. Igen, Bella írt vissza, hogy lejárt a kód, ezért valamit "bügykölt" rajta és megjavult :D

      Jaj ez a videó kérdés érdekes dolog, nagyon sokan kérték tőlem, emiatt nagyon sokat gondolkoztam is rajta. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy lépésről lépésre manikűrök lehetséges, hogy lesznek a blogon, viszont videó nem. Baromi macerás, és elveszi a lakkozás élvezeti részét. Úgyhogy a körmök továbbra is csak a blogon maradnak :(

      Törlés
    4. Kár de nem baj így is gyönyörködhetek :) ;)

      Törlés
  3. Gyönyörű lett a manikűröd,mint mindig!:)
    Sajnos nekem sem működött az ilinkz,megijedtem,hogy én rontottam el valamit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)

      Igen, sajnos volt egy kis fennakadás, de megoldódott :)

      Törlés
  4. Nagyon cuki lett! Odáig vagyok minden manikűrödért, amin aranyos gyümik vannak.
    A China Glaze lakk színe pedig csodás!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj köszönöm ^^
      Tervezek még a nyáron ilyen kis cukiskodásokat :D

      Törlés
  5. Dinnyéééétttt!! :D Nagyon fantasztikus :) Megkívántam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Mi pont ma vettünk nagyon fincsi dinnyét, úgyhogy az lesz a vacsorám úgy néz ki :D

      Törlés
  6. Ahh, ez a menta lakk, mesés!
    Ráizgultam, köszi! :D
    A manikűröd pedig nagyon tetszik, bájosak a dinnyeszeletkék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi :D Teljesen el vagyok ájulva az egész kollekciótól :D

      Köszi ^^ Örülök, hogy tetszik :)

      Törlés
  7. Ez csodás lett :) , én is tervezgetek egy ilyen dinnyeszeletkés manit, csak sajna nincs normális vékony ecsetkém :/ :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen, az ehhez a manihoz sajnos elengedhetetlen, hiszen elképesztően pepecselős. :(

      Törlés
  8. Nagyon szép lett!! És a menta lakk is nagyon tetszik, végre egy olyan neon lakk, ami igazán tetszik. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Ugye milyen gyönyörűséges ez a lakk? Az én szívemet is elrabolta :)

      Törlés
  9. Nagyon jó lett Niki! ...és ez a meseszép menta lakk abszolút szerelem :)

    VálaszTörlés
  10. Csodaszép ez a szín! Meg a dinnyécskék :3 Nagyon cuki lett! :)

    VálaszTörlés
  11. Omnomnom, nagyon fincsi lett ez a manikűr! :):):)

    VálaszTörlés
  12. Mindkettő jó lett, az ötlet pedig zseniális. :D

    VálaszTörlés
  13. Nagyon aranyos lett! Az arany homoklakkba pedig szerelmes lettem! -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Imádom én is, és sajnálom, hogy ha egyszer a végére érek, akkor nem tudom megvásárolni már az utánpótlását :(

      Törlés
  14. Ez nagyon gyönyörű! Olyan jó páros az a menta az arannyal *-* És a dinnye is cuki lett :D

    VálaszTörlés
  15. Nagyon ügyes vagy! :) Az én cserkóim meg milyen kis nyomik. ^^

    VálaszTörlés
  16. Gyönyörű az alapszín már magában is, de így még csodásabb*-*

    VálaszTörlés
  17. Jajj, hát ez nagyon cuki lett. :) Milyen helyesek a kis dinnyék! ^^

    VálaszTörlés
  18. Hihetetlen cuki dinnyék! Nagyon szép manikűr. :) Innen is gratulálok a szervezéshez! ;))

    VálaszTörlés
  19. Nagyon cuki lett. :) Köszönöm a szervezést. :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ^^ Ugyan már, nagyon élveztem, szívesen :)

      Törlés
  20. Csodaszép mint mindig :) legügyesebb vagy

    VálaszTörlés
  21. Azta, szuper lett :D És az alapszín is igazán mesés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Az alapszíntől pedig én is el vagyok ájulva *-*

      Törlés
  22. Fantasztikusan lakkozol, komolyan, nem tudok betelni a munkáiddal :) Olyan precizen és pontosan festesz, hogy én olyat álmodni se tudnék. Minden elismerésem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj annyira aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm :) Persze én mindig látom a hibákat, ezeket időről időre igyekszem kiküszöbölni :)

      Törlés
  23. Nekem is tetszik a manikűröd, de az alapszín mindent visz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik :) Úgy látom ez a szín nagy sikert aratott :)

      Törlés
  24. De jó pofa! :))
    Csupa vidámság.....Ezek a CG színek gyönyörűek.... :)

    VálaszTörlés
  25. Megőrülök a mostani manikűrjeidtől ( pozitív értelemben)! Ezek az apró, nyárias minták annyira tetszenek, csak csodálkozok, hogy hogy tudod őket megfesteni! :O :) Gyönyörű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :D Hogy őszinte legyek fogalmam sincs, hogy honnan van hozzájuk türelmem, mert egyébként nagyon türelmetlen emberke vagyok, de valahogy ezekkel szeretem babrálgatni az unalmasabb délutánjaimon :)

      Törlés
  26. Huu ez szuper jóó lett!! Elkészíthetem én is? Megengeded?
    Elképesztő, hogy mennyire jó ötleteid vannak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen :) Majd a képeket mindenképp oszd meg velem is :)

      Törlés