MaxFactor #MyEpicLook sminkverseny

by - december 10, 2016

Talán hallottatok már az utóbbi 1-2 hétben a MaxFactor által megrendezésre került sminkversenyről, melyre kifejezetten bloggerek kaptak meghívást. Nagyon örültem neki, hogy én is részt vehetek ezen a megmérettetésen, mert bizonyára tujátok már rólam, hogy nagyon szeretek sminkelni a hét minden napján.


Az elkészült sminkjeim nagy része szemhangsúlyos, hiszen rendkívül élvezem ezek elkészítésének folyamatát. A sulis hétköznapokon sem sűrűn látni úgy, hogy alapozót és szempillaspirált viselek csak, hiszen külön kis örömforrás reggelente, mikor leülök a kis asztalom elé, előveszem a szemhéjpúder palettáimat, és alkothatok.  Ezért is volt számomra kedvező a verseny, hiszen egy szemhangsúlyos smink elkészítése volt a kritérium.  


Az általam kreált smink mint mindig, így most is tartalmaz egy tusvonalat, ami egyáltalán nem túl drámai vagy hangsúlyos, de ad egy keretet a szemnek, valamint a kisebb farkinca segít abban, hogy picit megnyújtsa, és enyhén  mandula formájúvá varázsolja őket.


A paletta 3 aranyló és egy barna árnyalatot tartalmazott, melyek közül mindet szerettem volna felhasználni. A középső oszlop alsó, világosbarna árnyalata került a mélyítővonalba elsőként, majd a mozgó szemhéjamon dolgoztam. Nedves ecsettel vittem fel először az előbb felvitt barna feletti bronzos,rezes arany szerű színt, majd a belső szemzug kapott a legvilágosabb, a képen fehérnek tűnő, a valóságban azonban egy világos aranysárga színből. Annak érdekében, hogy a smink igazán szemhangsúlyossá váljon, nem hagytam ki a legsötétebb barnát sem, amit koncentráltan, a mélyítővonalba vittem fel, annak is leginkább csak a külső felére, vagy kétharmadára.  





Amennyiben tetszett az általam bemutatott smink, nagyon hálás lennék, ha egy szavazattal támogatnátok engem a versenyen. Amennyiben több nap is eszetekbe jutnék az még jobb, hiszen minden nap lehetőség van szavazni, ráadásul a szavazók között fognak kisorsolni 3 ajándékcsomagot, MaxFactor termékekkel, természetesen.

You May Also Like

2 megjegyzés