Falling snowflakes | Téli manikűr

by - december 14, 2016

Bár nem mondhatnám, hogy a kedvenc évszakom a tél, a havas tájat és a havazást nagyon kedvelem. Kifejezetten szeretek a friss, ropogós hóban sétálgatni, illetve a meleg szobából órákon keresztül lesni a hulló pelyheket. Talán ennek köszönhető az, hogy hópehely motívumos körmöket előszeretettel készítek mikor beköszönt a tél. 


Nem is lett volna jobb alkalom arra, hogy kipróbáljam a Sally Hanson új gél hatású lakkjait, ennek egészen pontosan két árnyalatát. A középkék (360 Tidal Wave ) és a fémes arany (510 Game of chromes ) nagyon jól mutattak egymás mellett az üvegben, így gondoltam körmökön, egy téli manikűrben is tökéletesen lesznek együtt. Úgy döntöttem, hogy harmadik színként az Avon Inky blue sötétkék árnyalatát párosítom hozzá, hiszen összes körmön ehhez az erős kékhez nem volt hangulatom.



Gondolom kíváncsiak vagytok a lakkok minőségére, ezért néhány mondatban szeretném megosztani veletek. Elsőként ami feltűnt, az az ecset. Egészen vastag, aminek köszönhetően roppant gyorsan lehet felvinni a lakkokat a körmökre, a kisujjhoz viszont talán egy picit túl nagy. Az állag a különböző árnyalatok esetében eltérő, az aranyé a legkevésbé jó, a kék 2 vékony rétegben tökéletes volt, a másik két króm hatású színem (később láthattok róluk képet) már egy rétegben csodásan fedett. Bizonyára tudjátok már, hogy az én körmömön nagyon jól bírják a lakkok, egy hetet szinte hiba nélkül fennmaradnak, ezek esetében sem volt másképp szerencsére. Egyetlen probléma talán a lakkok árával van, 3000 Ft darabjuk. Egy egyszerű krém finish-ért ennyi pénzt kiadni maximum akkor érdemes, ha annyira különleges árnyalatot találtok, amit sehol máshol. 3000 Ft egy Dance legend csupa holo lakk is.


A minta

Essen néhány szó a mintáról is, a manikűr talán legszembetűnőbb részletéről. Ezek akrilfestékkel készültek, melyekhez az arany díszítő pöttyöket az előbbi arany Sally Hansonnal adtam hozzá. A hópihéknél először a fő ágat készítettem el, melynél törekedtem arra, hogy minél egyenesebbek legyenek, majd ennek mindegyikére 2-2 apró ágacska került még. A hosszú ágak közé kerül szintén 6 picike, melynek a végére egy gömb került, pontozóval.









Én szerettem viselni, a múlt hetemet végigkísérte ez a manikűr.

Ti hogy álltok a kék manikűrökkel? Ez hogy tetszik nektek? Próbáltatok már Sally Hanson körömlakkot?

You May Also Like

4 megjegyzés

  1. Drágállom én is ezt a lakkot, de elhiszem, hogy van, aki a szolidabb krém finisht kedveli és pár lakkja van csak, annak még ez el is fogy, meg is éri, ha jó minőségű. Tetszik a manikűr, én csak maniban szeretem a hópelyhet, utálok havat lapátolni és közlekedni sem egyszerű hóban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azoknak valóban megéri. No meg például még azt tudom elképzelni, hogy a tökéletes pirosért kiadok ennyit, jó minőségért cserébe :)

      A hólapátolást és a közlekedést utálom én is nagy hóesés közepette, nem tudok vonatra szállni, mert késnek, nem takarítják rendesen az utakat, az utána levő locs-pocsról meg már ne is beszéljünk, ami éjszaka akár le is fagyhat :( Brr.

      Törlés
  2. nagyon szép a mani! én sehogy sem tudnám így tartani a kezem, ahogy te összeteszed a hüvelykujjadat a gyűrűs ujjaddal. irigyellek érte! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :)

      Nem túl természetes kéztartás ugye? :D Nekem egyáltalán nem esik ennek ellenére nehezemre, és mivel ezen a két ujjamon van minta, ezért ez egy jó mozdulatnak tűnt, talán több mint egy éve alkalmazom is :)

      Törlés