Hint of autumn | Őszi virágos manikűr

by - szeptember 10, 2017

 Ki mondta, hogy egy őszi manikűrbe nem illenek a virágmotívumok? Ha a színeket sikerül összeválogatni úgy, hogy azok a levélhullás árnyalatai legyenek, valami kis visszafogott barnás vagy szürkés színneé párosítva, akkor igen is keletkezhet egy szupi kis őszi manikűr.

 

Az én elképzelésem mindenképp az volt, hogy szürke alapra fogok felfesteni színesebb, ám nem túl élénk virágokat. Mivel a szürke sehogy sem passzol össze véleményem szerint az arannyal, így bevetettem az ezer éve nem használt Lovely Snow dust homok hatású körömlakkomat, amit aztán egy rteg átlátszó fedőlakkal átfestettem. Apropó, egy pár éve mekkora divat volt ez a homoklakk dolog, most meg már senkinek a körmén sem látni, ugye? Rá kellett jönnöm egyébként, hogy ezüst csillámos lakkokkal nem kicsit állok hadilábon. Hihetetlen, hogy milyen kevés van belőle az aranyhoz és a bronzhoz képest. Ezen a közeljövőben segítenem kell. 😁😀 


 A virágok a sötétebb szürke Golden Rose lakkra készültek. Fontos, hogy ha sötétebb az alapszín, akkor arra valami szuperül kell fednie a rá kerülő lakknak, vagy akrilfestéknek. Mostanság tervezem kicsit felfrissíteni én is az akrilfestékeimet, mert amik most vannak nekem nem a legszebbek. Van olyan, amelyiknek a fedése nem az igazi és van olyan is ami csíkoz.

 

A mintáról egyébként úgy gondolom sokat nem kell írnom, mert szerintem elég egyértelmű az elkészítése, különösebb extra tudást nem igényel. Talán annyit fűznék hozzá, hogy érdemes lehet először inkább a virágokat, majd csak utána a leveleket megfesteni, mert ha picit kisebb hely marad, a levelek még akkor is esztétikusan elhelyezhetőek.







Nektek hogy tetszik? Melyik a kedvenc körömlakk színetek ősszel?

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Nagyon tetszik, igazán őszies :).
    Érdekes nekem most is egy essence homoklakk van a gyűrűsujjamon, ugyanígy mint te, egy-egy körmömön szeretem :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök :) Igen, gyűrűsujjra elmegy, összes körmömre én egyébként sosem szerettem :)

      Törlés
  2. Nekem nincs is már homoklakkom. Nagyon tetszik a manid, a festés és a színek is! Bordót és kéket szeretem legjobban ősszel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is lassacskán kiselejtezem az összeset, bár nem volt sok. Egyedül az ezüst és az arany marad majd :)

      Törlés