100% magyar | Matyó mintás körmök

by - szeptember 02, 2017

Hajjaj, ezt a manikűrt már legalább két hete a blogon is meg kellett volna osztanom, nem csak az Instagram-on, hiszen augusztus 20.-ára készült, stílusosan. 🙂 Bár általában ezek a magyar minták az én stílusomtól távol állnak, de a magyar állam ünnepére szeretek mindig valami kis magyarosat alkotni. Ha magyar, akkor pedig matyó, ez nem is kérdés.



Képzeljétek el, hogy a készítés közben egy végtelen nyugalom árasztott el, aminek köszönhetően az egészen apró részletek sem idegesítettek fel, sőt, az egész manikűr elkészítése teljesen kikapcsolt.


 Azon nagyon sokat gondolkodtam, hogy a minta nélküli körmeim piros vagy fehér lakkot kapjanak, de végül azt hiszem jól döntöttem ezzel a letisztult egyszerű fehérrel. Talán így emelkedik ki igazán az a kis finom minta, amit nem két percembe telt elkészíteni.

 

 Még mielőtt a minta elkészítéséről írnék kicsit részletesebben, meg szeretném említeni nektek, hogy úgy érzem megtaláltam a tökéletes fehér lakkot. Vagyis lehet hogy a legtökéletesebbet sosem lehet megtalálni, de RENGETEG próbálkozás után úgy érzem ez a legjobb, amit valaha próbáltam. És hogy mi ez? Természetesen elárulom, hiszen szeretném, hogyha kipróbálnátok minél többen. A Catrice új IcoNails körömlakkjainak fehér árnyalata ez a kis csoda. 2 vékony rétegben nagyon szépen befedte a körmeimet, az ecset kialakítása kicsit lekerekített, amivel a mosolyvonal szépen kialakítható. Nem lesz csíkos a végeredmény. Egyelőre többet nem is kívánhatnék.


 No de térjünk át a mintára, mert hát mégis csak ez a lényeg. Amit a legfontosabbnak tartok megjegyezni, hogy igyekeztem arra, hogy ez a minta szimmetrikus legyen, ehhez pedig elengedhetetlen az első lépés legprecízebb végrehajtása, ez pedig a középen elhelyezkedő piros virág sárga közepének pozicionálása. Ez tulajdonképpen eldönt mindent. Ha ez félremegy, nincs középen, akkor borul az egész. Egyébként meglepően nehéz volt a sárga virágközép köré a sötétkék karimát megfesteni, pedig egy kis semmiségnek tűnik, nemde? Természetesen nem azt mondom, hogy sikerült teljesen szimmetrikusat alkotni, de a minta középre került. A piros virágocska megfestése után két vékonyka zöld vonalat húztam, ami kicsit a körmöm közepe felé ívelt, ehhez csatlakoztak a levelek, illetve az apró kék virágocska, ami annyira pici, hogy az ecsetem leghegyével festettem meg. Tudom, hogy nincs olyan szó, hogy "leghegyével", de hát na, értitek 😃😀

 





Az a helyzet, hogy nagyon nagyon régen, vagy talán most először éreztem olyat, hogy sajnáltam lemosni. Annyira hozzám nőtt a hét során, amikor viseltem, és annyira szerettem, hogy egyszerűen alig volt szívem lemosni. Ezt egyszer még újra kell alkotnom, ebben biztos vagyok.

Nektek hogy tetszik?

You May Also Like

8 megjegyzés

  1. Már Instagramon is megcsoáltam, nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus! Nem csodálom, hogy sajnáltad lemosni.
    Meg kell néznem már azt a fehér lakkot, jó régen vettem bármilyen lakkot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik :) Ezt a fehér lakkot pedig kukkantsd meg, szerintem a legjobb megfizethető árú fehér :)

      Törlés