Manikűrvadász 27. | Flamingó mintás körmök

by - augusztus 08, 2016

Elérkezett a Manikűrvadász 27. fordulója, hihetetlen hogy telik az idő. Bizonyára senkinek sem kell bemutatni a Bella által elindított sorozatot, ami most már évek óta hódít a manikűrökkel is foglalkozó blogokon. A mai alkalomra egy igazán barbie-s manikűrt sikerült készítenem. 



A jelenlegi párom Rosie, a Sugarplumrosie blog írója lett. Mint mindig, így most is az első lépés az volt, hogy többször is átfutottam a mintás manikűröket Rosie blogján. Végül a lentebb látható szegecses manikűr fogott meg, ugyanis ennek láttán indult el a fantáziám leginkább. Tudjátok, hogy nagyon szeretem a pepecselős mintákat, ezért most is szerettem volna kicsit az én szájízem szerint formálni az eredeti manikűrt. Végén sajnos eléggé elkanyarodtam az eredeti elképzeléstől, amiért ezer bocsánat. 


Eredeti manikűrről teljes bejegyzést ITT találtok. 


A  minta és a csillámos lakkok elhelyezkedése a tőlem megszokott formában van jelen ebben a manikűrben is. A rendkívül barbie színű, visszafogott, "koszorúslány rózsaszín" lakk az Avon Pastel pink árnyalata, a hozzá párosított csillámos lakk, pedig az Avon Molten Metalt Gold árnyalata.



A flamingók ( remélem felismerhető ) akril festékkel készültek, fehér alapra. Elsőként egy fordított S alakot festettem fel, amivel kialakítottam a nyakukat, majd az S felső részét egy picit megvastagítottam, ebből lett a fej. Majd következhetett a test kialakítása is, amire egészen halvány rózsaszínnel még egy mosolyvonalra emlékeztető vonalka is került, ami a szárnyat igyekszik helyettesíteni. A csőr kialakításánál figyeljetek arra, hogy nem hosszú, egyenes gólyacsőr szerű alakzatot kell festeni, hanem olyat, aminek a vége visszafelé kunkorodó inkább. 





Zárásként pedig annyit szeretnék írni, hogy a jelenlegi alkalommal komolyan elgondolkodtam azon, hogy nekem való e a Manikűrvadász. A legtöbbször annyira elkanyarodom az eredeti manikűrtől, hogy felvetődött bennem, hogy ezzel megsértem a játék szabályait, illetve kellemetlenséget okozok a páromnak, akitől vadászok. Mindig annyira beindul a fantáziám, ami ebben az esetben már kicsit túl sok és nem pozitívum. 

Nektek mi a véleményetek? Hogy tetszik?

You May Also Like

25 megjegyzés

  1. Szuperjó a flamingós "kiegészítés" az eredeti manikűrhöz! Nagyon tetszik! ^.^

    VálaszTörlés
  2. Szerintem semmi baj, én tuti, hogy örülnék, hogy az én manimtól beindult a fantáziád és ilyen szépet alkottál 😍😉 (Amúgy honnan van az az ecset, amivel ezt festetted? )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen :) Ezt a vékonyka ecsetet Győrben a Moyra üzletében vásároltam. :)

      Törlés
  3. Nagyon jól sikerült szerintem! Ha jól sejtem, akkor az eredeti manikűr rózsaszín árnyalatáról juthatott eszedbe a flamingó, legalábbis nekem igen. Én csak ámulok, nemrág megpróbálkoztam flamingóval, az eredményről jobb nem is beszélni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valahogy biztos így jött az ötlet. Valami mintát mindenképp szerettem volna, viszont a virágokon kívül, amiket egyébként már nem akartam festeni, semmi más nem jutott eszembe rózsaszínnel. Annak viszont örülök, hogy tetszik :) Nekem is ez volt az első próbálkozásom ezzel a mintával, és féltem is tőle, hogy hogyan tudom majd megvalósítani. Biztos nem volt szörnyű a tiéd sem :)

      Törlés
  4. Annyira bájos ez a manikűr, és nagyon kifinomult az összkép!
    Ez a két dolog a legritkább esetben van jelen egyetlen manikűrben, le a kalappal :)

    VálaszTörlés
  5. annyira gyönyörű formája van a körmödnek! :) olyan, mintha mű lenne. nem szokott visszatörni? nekem nem egyformák, és nem is sikerül egyformára alakítanom őket. a hüvelyk-és mutatóujjam körmei mandula formájúak, a többi pedig szögletes.. és ha le is reszelem keret végűre, ahogy nő, 'vissza szögletesedik'. :D nem is értem.. illetve ha végre megnő, pár napig egyforma, majd egyesével visszatörik. :( vitaminok és körömerősítők ide vagy oda, a fél karomat odaadnám a körmeidért! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Sokan hiszik rá hogy mű. Extrém esetekben szokott csak letörni, például ha egész nap a strandon áztatom őket aztán valami után túl hirtelen nyúlok, vagy ha valahova nagyon beverem. De alapvetően nem szokott letörni. Régebben ezt a kocka formát nekem sem tudta tartani a körmöm, mert mindig mandula formára váltott át, de ez megszűnt. Szerintem erősebb lett a körmöm. Vitamint soha nem szedtem rá, az utóbbi 1-2évben körömerősítő alaplakkot használok minden lakkozásnál. De tény, sokat köszönhetek a genetikának :)

      Törlés
  6. Szuper lett, nagyon szépek a flamingók! Olyan ügyesen festesz mindig :) Én a Manivadásznál igyekszem mindig a lehető legpontosabban lemásolni a vadászott manikat, de szerintem ezt sokan, sokféleképpen "játsszuk". Az is öröm lenne számomra ha valakinek beindulna a fantáziája, és ilyen szépet alkotna az én egyik manimból kiindulva :) Nincs ezzel semmi baj!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ;) Nagyon ritkán velem is előfordul, hogy egész jól tudom követni az eredetit, csak valahogy úgy vagyok vele, hogy muszáj változtatnom valamit ahhoz, hogy magamhoz közelinek érezzem, és hogy az én stílusom legyen :)

      Törlés
  7. Niki, borzasztoan ugyes vagy!!! Hiper-szuper jo kis diszites lett ez is :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon édes lett,szerintem nincs azzal semmi baj,hogy egy kicsit "felturbóztad" a manikűrt,én örülnék,ha tőlem vadászva egy továbbfejlesztett verzióját láthatnám a sajátomnak. :) Kreatív vagy és nagyon ügyes,kár lenne visszafognod magad. Mellesleg imádom,nagyon tetszik a manikűröd. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy ez téged nem zavar :) Köszönöm a kedves szavakat :)

      Törlés
  9. Ez igazán különleges lett, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  10. Szerintem nagyon szupe manikűr lett :) Nagyon tetszenek a flamingók a manikűrödben :)

    VálaszTörlés
  11. Nekem nagyon tetszik, gondolom a szegecs meg a szín ihletett meg. Másolni kell vagy saját ízlésre szabni a manikűrt? Mindkettőre szoktam példát látni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán örülök :) Igen, az alapja ebből indult valóban.

      "Újra alkotni" kell. Ez végül is értelmezhető talán így is úgy is.

      Törlés