Hűsítő fagyis manikűr

by - augusztus 25, 2016

A nyár és ezzel együtt a nyári témájú, mintájú manikűrök is az utolsókat rúgják már, viszont ameddig nem csenget a csengő a diákoknak, szeretném még kiélvezni a kedvenc évszakomat, illetve a strandos, nyaralós mintákat. Bár most a neon színekhez nem volt kedvem, ( lehet az utóbbi időkben túladagoltam ) a mintát szerettem volna valami könnyed, bohókásra venni, ezért döntöttem a fagyi mellett.


Nem annyira felnőttes, tisztában vagyok vele, ennek ellenére élveztem az elkészítését és a viselését is, szerintem a meleg nyári napokon ez abszolút belefér, bár nem vagyunk egyformák. Amiatt, hogy ne érezzem túl soknak a kompozíciót, az élénk színű fagyik mellé csak egy visszafogott, púderes, barackos árnyalatot választottam. ( Rimmel - Peachella )



Amiatt, hogy a tölcsér megfelelő mértékben látszódjon, mindenképp fehér alapra volt szükség, más árnyalatú lakkon elveszett volna. A szokásos módon, a gyűrűsujjamra csillámos lakk került, ami jelen esetben a Lovely arany Snow dust homoklakkja, amit nagy becsben őrizgetek, hiszen tudom, hogyha elfogy, nem vásárolhatok belőle utánpótlást. 


Így készült a minta

Ha hiszitek, ha nem, az egész műveletben a legnehezebb a fagyi tölcsér színének kikeverése az akril festékekből. Végül a legmegfelelőbbnek a piros-sárga-fehér kombinációt találtam. Ezzel kezdtem a fagylaltok kialakítását. Egyszerű, nyújtott háromszögek, amik megfelelő távolságra vannak egymástól, így akár több gombóc is elfér bennük. A gyűrűs ujjamon ez már nekem sem sikerült, ott már kicsit zsúfolt a helyzet, és nem tetszik, de hogy őszinte legyek, nem volt energiám lemosni, és időm sem, hiszen nyaralás előtti napon, pakolás, hajmosás közben készült el. Tehát az első lépés a tölcsér, utána pedig jöhetnek egyesével a gombócok, amiket én egyszerűbbnek láttam ecsettel megformázni, mintsem pontozóval. Utolsó simításként szintén egy vékony ecsetet használva berácsoztam óvatosan a tölcsért, amitől talán picit felismerhetőbb, kap egy kis dimenziót.






Ti várjátok már a komorabb színű, füstösebb, burgundisabb körömfestéseket? Én már nagyon :)

You May Also Like

18 megjegyzés

  1. Ú ilyet én is csináltam nemrég ❤😍 Én nagyon várom, mert a sötétebb lakkokat csak ősszel-télen szoktam felkenni, és sok lakkot ezért még ki se nyitottam 😉❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is most sok olyan lakk van a fiókomban, amit a nyár folyamán vásároltam, mivel azonban ősziek,így még nem voltak rajtam :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik! Úgy sajnálom, hogy vége a nyárnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán örülök :) Jaj ne is mondd, én is nagyon sajnálom. Nem akarok megint hideget :(

      Törlés
  3. Én is:) Már nagyon várom,hogy felkenhessem a szép kis őszi lakkjaimat. Igaz télen meg már a szép pasztell színekre vágyom:)

    VálaszTörlés
  4. A kérdésedre válaszolva, abszolút igen, imádom a burgundi minden árnyalatát ősszel a kezeimen.
    De ez a mani... iszonyat cuki, annyira én vagyok :)
    Meg is próbálom a napokban elkészíteni! Köszi az ötletet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig várom én is a burgundi időszak. Viszont azt sajnálom, hogy ezzel együtt beköszönt a rossz idő. :(
      Örülök, hogy ennyire tetszik, hogy te is megvalósítod majd :)

      Törlés
  5. Már a blog első negyedében elszomorodtam, hiszen mikor megláttam a képeket, nem is igazán a fagyi, hanem az arany homoklakk volt az első, amitől szerelmes lettem. :D :( pedig nagyon szép lakk! van esetleg valami hasonló a birtokodban, amit bátran ajánlanál helyette? :) (azért kérdezem, hogy a birtokodban, hiszem persze, a drogériában én is körbe nézek, de a személyes tapasztalat mindig jobb :D)

    amúgy nagyon cuki a lakk! :) én még melóba is szívesen viselném :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs ehhez hasonlóm sem sajnos :( Az OPI háza táján kell keresgélni hasonmásért úgy tudom. :)

      Törlés
  6. én várom picit. :) persze nem a hideget, az esőt, a szelet... :D csak a hűvösebbet. nekem ez a nyár, a forróság nem az igazi. persze nyaralgatva, minden nap medence mellett koktélozgatva elviselném. :D de egyszerűen a halálomon voltam/vagyok mindig, mikor dolgozni kell menni, postára, ügyintézni, és gatyarohasztó meleg van, hiába a topp és a rövid nadrág/szoknya, egyszerűen melegem volt, fülledt levegő, izzadt, büdös emberek, nulla smink (:D)... áhh. nem vagyok nyár utáló.. de ha egy 25 lenne az átlaghőmérséklet, nekem az is jó lenne. :)

    visszakanyarodva a poszthoz, ez a mani amúgy valami csoda. nem "felnőttes" valóban, de nem is baj, ennyi bohóság kell, hogy legyen egy felnőtt nő életében is! ;) a gyűrűs ujjadon valóban picit zsúfolt, egyel kevesebb elég lett volna, de ez már csak minimális esztétika.. :) csodásat alkottál.

    és annyira gyönyörű a körmöd! más (mint pl. én) havi ezreket fizetek azért, hogy ilyen legyen...vagy hogy legalább a forma legyen egyforma.. :( :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor valóban nagyon szívfacsaró és kellemetlen tud lenni a nagy hőség, ha ügyeket kell intézni vagy dolgozni kell, ebben egyetek :)
      Köszönöm a kedves szavakat, a gyűrűsujjon levő fagyik kicsit megdagadtak való igaz :D

      A körmöm miatt szerencsésnek mondhatom magam, sokat nem teszek azért, hogy ilyenek legyenek. Nyilván igyekszem mindig szép formámra reszelni őket és ápolni, de a genetikának köszönhetően ilyen erősek :)

      Törlés
  7. Én is várom az őszt lakkok terén, én egy Essence lakkban találtam meg a tökéletes őszi darabot! :) Lovely homoklakkom nekem is van pirosban! :)

    VálaszTörlés
  8. Essence the gel 10-es árnyalata, true love! :) Nagyon gyönyörű bordó szín!😍

    VálaszTörlés