Manikűrvadász 34. | Neon trópusok

by - augusztus 21, 2017

Soha nem tudom, pontosan hogyan is kezdjem a Manikűrvadász posztokat, hiszen szerintem már olyan régóta tart ez a kezdeményezés, hogy biztos vagyok benne, hogy már mindenki hallott róla. Amit viszont meg kell említenem, az az, hogy sajnálom, hogy fogyunk, hogy egyre kevesebben vadászunk, vadásznak. Csak remélni merem, hogy ez a szuper kezdeményezés még sokáig életben marad, még ha csak a kemény mag marad a végére, akkor is. :)


A jelenlegi fordulóban a párom Noémi lett, a Noinails blog szerzője, aminek nagyon örültem, mert szeretem Noémi alkotásait. Kifinomultak, elegánsak és valahogy mikor meglátom Instagram-on, anélkül, hogy megnézném, hogy ki készítette, tudom, hogy ő. 🙂 Nem is tudom megmondni, hogy volt e már párom korábban Noémi, de ha volt is, mostanában biztosan nem. Nagyon sokat nézelődtem, hogy melyik manikűrjét alkossam, újra, végül egy egészen régi, Manikűrvadászra készített manijára esett a választásom. 


Nálam most már nem telik el úgy nyár, tulajdonképpen évek óta, hogy legalább egyszer ne készítsem pálmafás körmöket. Ráadásul külön tetszett, hogy egy egyszerű fehér alapra, több kisebb pálmafa lett elszórva, ilyet még sosem készítettem, ezért örömmel vetettem magam bele a másolásba.


Mivel én nyáron abszolút neon lázban égek, ezért ebből a manikűrből sem hiányozhat valami vibráló, igazán élénk szín. Ami ezúttal a China Glaze Grass is lime greener lakkja lett. El sem tudom mondani, milyen sokat használom ezt a különleges neonzöldet, annak ellenére, hogy a zöld áll a legtávolabb tőlem, ha a körömlakkokról van szó. Igyekeztem nem sokat változtatni. Az elrendezés, az a tőlem már megszokott módon történt most is. Minta a nagy és gyűrűujjon, csillogós a középsőn.



A pálmafákhoz pedig nincs szükség semmi másra, csak egy jó kis vékony ecsetre, és egy kis gyakorlásra. Gyakorolni kell azt, hogy mikor a pálmaleveleket festjük meg, egyáltalán nem kell sok festék arra az ecsetre, csak egy egészen minimális. Illetve amit még érdemes megjegyeznem, hogy először érdemes a törzset megfesteni, majd ebből húzni 4-5 levél "szárat", és a szárból érdemes elkezdeni húzkodni pici vékony vonalakat, hogy kialakuljanak a nagy pálmalevelek.



Naplementében készült fotó. Csak szerintem nagyon hangulatos? :)




 

Nektek hogy tetszett? :)

You May Also Like

18 megjegyzés

  1. Az a naplementés fotó... és a körömformád... no meg a freehand... és hogy a csilli-villi nálad sosem ízléstelen a neonnal... Ezt is imádom, röviden. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen véletlen ez a naplementés dolog, de nekem is úgy tetszik :) Igyekszem máskor is elcsípni ezeket a remek fényeket :) A körömformám pedig végre kezd visszaállni kocka formára. Ezt még egy hete készítettem, még a matyó előtt, azóta még javult a helyzet szerencsére :) A kedves szavakért pedig nagyon hálás vagyok, köszi :)♥

      Törlés
  2. Nagyon szuper lett! :) En is nagyon szerettem anno ezt a manikurt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Nekem is egy teljes hétig volt fent és szerettem hordani abszolút :)

      Törlés
  3. Nagyon szép lett, nem csodálom, hogy szeretted viselni! (-:

    VálaszTörlés
  4. Igazán szép lett, irigylem a köröm formád és azt is, hogy milyen szépek a pálmafák :) még nyomdázva sem tudok ilyet :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) A körmeimet épp most igyekszem visszanöveszteni teljesen kockára, de már jó úton haladok :) A pálmákat pedig kell egy kicsit gyakorolni és a végén már a kisujjadban lesz a mozdulat :)

      Törlés
  5. imádom! a mini pálmafáid nyomdázva se lennének ilyen szépek, nagyon irigylem a free hand tehetséged! :) gyönyörű mani lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Dehogynem lennének ilyenek, azért túlzásokba ne essünk :D

      Törlés
  6. Nagyon szép lett, olyan elegáns :) Nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  7. Csak a többiekhez tudok csatlakozni én is, csodás manikűr lett! *.*

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép! Tényleg az van, hogy csillogós is meg neon is, mégis annyira szolid és ízléses.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Persze, nem kell félni a neonoktól :) Lehetnek azok szépek is és ízlésesek :)

      Törlés