A tél és a hideg idő ugyan még kicsit várat magára, de a napos őszi napokon is szívesen hordok nagy mintás sálakat, melyek közül az idei nagy kedvencem egy kockás díszítésű lett. Ezen ötletből kiindulva készítettem el a mai manikűrömet is, amivel már egy évvel ezelőtt is próbálkoztam, akkor azonban más színekkel és más koncepcióval. IDE kattintva megleshetitek azt is, de felelősséget nem vállalok érte :D
Hihetetlen, már a 21. fordulójánál tart a manikűrvadász, én pedig már a 3. kör óta szorgos résztvevő vagyok, és mindig nagy lelkesedéssel várom a párokat, a vadászást és a posztolást is. A mostani forduló házigazdája Bella volt.
A mai nappal hivatalosan is beléptünk Halloween hetébe. Tudom, hivatalosan nem ünnepeljük Magyarországon, én sem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, viszont évek óta szeretek ezen a héten ennek jegyében valami ehhez kapcsolódót alkotni. Így történt ez most is. Jelenleg egy töklámpás mintát álmodtam, na és persze valósítottam meg, amit a hét további részében is szívesen fogok hordani majd.
Az első igazán őszinek nevezhető manikűröm idén egy bagoly mintás cukiság volt, amit nagyon szerettem magamon, talán pont amiatt, hogy végre az évszakhoz illett teljes mértékben mintájában és színében is. Ezért is szerettem volna most is valami nagyon őszit kreálni. Hát ez lett belőle :)
Szégyellem magam, hogy az utóbbi 2, 2 és fél hétben nem festettem mintát a körmömre, mindig ellustálkodtam. Nem a blog miatt zavar ez elsősorban, hiszen nem szeretnék semmit sem kényszerből csinálni csak azért, mert vagy egy ilyen felületem. A mindennapokban saját magamat zavart az mikor ránéztem a körmeimre és láttam, hogy csak kifestettem egyszerűen és kész. De most szeretnék visszarázódni a "normális" kerékvágásba, és minden vasárnap leülni 1-2 órára, és alkotni valamit, amire a hét többi napján örömmel nézek rá.