Pages

  • Főoldal
  • Köröm
  • Bőrápolás és sminkelés
  • Terméktesztek
  • Személyes
  • Outfit
youtube instagram Facebook

Rúzsnyom

Röstellem, hogy a héten a blogra kevés figyelmet tudtam fordítani, a videózásra pedig egészen konkrétan nullát. Jó lenne, ha tudnám magam tartani mindig a heti két videóhoz, és a heti legalább 2 blogbejegyzéshez, de jól esik néha a pihi és a semmittevés, pláne ebben a nagy melegben. Ilyenkor bonyolultabb körömdíszítéshez sincs mindig kedvem, ezért most is az ombre mintához nyúltam, mert azt tudom, hogy nem tudom elrontani, és gyorsan készen van. 


Share
Tweet
Pin
Share
14 megjegyzés
Nem szerettelek volna titeket ( illetve magamat sem ) sokáig China Glaze Sunsational kollekciós lakkok nélkül hagyni, ezért ma hoztam egy újabb színt, illetve a vele készült manikűrt. Az eddig bemutatott lakkokat ITT és ITT leshetitek meg. 


Share
Tweet
Pin
Share
17 megjegyzés
Ismételten elérkeztünk a Manikűrvadász legújabb fordulójához, ami már szám szerint a 18. Számomra ez a kör most teljesen más volt mint a többi, hiszen olyan szerencsés helyzetben voltam (vagyok), hogy én bonyolíthattam le az egészet. Köszönöm, hogy ennyien jelentkeztetek, remélem, hogy semmilyen kellemetlenséget nem észleltetek a szervezésemben. No, de most érkezzen az én manikűröm, hiszen attól, hogy házigazda voltam, én is vadásztam természetesen.


Share
Tweet
Pin
Share
68 megjegyzés
Aki követ Instagramon vagy lájkolt Facebookon, az az utóbbi napokban láthatta, hogy leadtam egy rendelést a Nailland-nél, ami a hét elején meg is érkezett. A rendelés fő apropója a csodálatos China Glaze Sunsational csomag volt, amely vakítóan gyönyörű neon lakkokat tartalmaz, szám szerint hatot. Tudjátok mennyire neon lázban égek ... :) A mai bejegyzésben ezek közül egyet láthattok, mégpedig az egyik kedvencemet.




Share
Tweet
Pin
Share
19 megjegyzés
Older Posts

Bemutatkozás

 photo aa_1.png

Niki vagyok, 22 éves, körömlakk, divat és smink függő. Kislány korom kedvenc elfoglaltsága volt, hogy a barátnőimmel beauty napokat tartottunk, és ennek keretein belül készítettünk egymásnak sminkeket, hajakat és manikűröket. Később azonban ez a tevékenység kinőtte a gyerekszobát és komoly hobbivá lépett elő. Igyekszem magamhoz képest mindig a legtökéletesebb, legprecízebb munkát kiadni a kezeim közül, viszont mindig kísérletezem újdonságokkal, kipróbálok új termékeket vagy technikákat, mert ezek is nagyon érdekelnek. Ha téged is érdekel a szépség világa, akkor helyezd kényelembe magad nálam. ~Niki~

Follow me

  • facebook
  • youtube
  • pinterest
  • Instagram

E-mail

ruzsnyomniki@gmail.com

Rendszeres olvasók

Blog Archive

  • ▼  2018 (10)
    • ▼  november (2)
      • Anastasia Beverly Hills | Norvina paletta
      • OUTFIT | Őszi hétköznapok
    • ►  július (2)
    • ►  június (1)
    • ►  április (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2017 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (3)
    • ►  június (2)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (1)
    • ►  február (3)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (39)
    • ►  december (3)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (5)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (2)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2015 (38)
    • ►  december (6)
    • ►  november (3)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (3)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (2)
  • ►  2014 (1)
    • ►  december (1)

Nem találsz valamit?


Categories

Bőrápolás és sminkelés (3) China Glaze (13) Köröm (59) Outfit (6) Személyes (3) Teszt (56) aden (2) alapozó (1) arany (1) arcápolás (1) avon (19) bornprettystore (1) catrice (5) dance legend (1) ecset (1) egyszerű körmök (1) essence (6) flormar (5) folyékony ajakrúzs (1) golden rose (2) halloween (1) highlighter (1) i heart makeup (1) jessup (1) krémes szemhéjfesték (2) körömlakk (10) loreal (1) lovely (1) manhattan (1) manicute (1) manikűrvadász (10) maxfactor (2) maybelline (1) milani (2) mintás körmök (34) miss sporty (2) morphe (2) moyra (1) nailland (4) neon (7) nyx (1) nyári (7) oriflame (1) planet spa (3) pupa (3) rimmel (6) rúzs (6) szempillaspirál (1) testradír (1) testvaj (3) the body shop (5) trendkiadás (1) tusfürdő (3) videó (1) yves rocher (2) zoya (1) őszi köröm (5)

Created with by ThemeXpose