Ha a tél hűvös estékre gondolok, akkor az első amit megkívánok, az mindenképp egy nyugtató forró fürdő, hatalmas selymes habokkal és pompás illattal. Remélem sokan vannak ez így még rajtam kívül Ebben az időszakban már-már mániákusan elkezdek kutatni télies, fűszeres vagy akár valamifél karácsonyt idéző tusfürdő illat utána. Törekszem arra, hogy ésszerű keretek között maradjak, hiszen egy tusfrüdőre nem szívesen adok ki több ezer forintot. A mai bejegyzésben emiatt egy elérhető árkategóriájú márka tus és habfürdőit válogattam össze, melyek újdonságnak számítanak az Avon kínálatában.
Tudom, hatalmas hibám, hogy a blogon mindig azokról a termékekről jelennek meg a terméktesztek, amelyeket nagyon kedvelek, vagy legalábbis nem utálok. Ez nemes egyszerűséggel azért történik, mert mindig sokkal szívesebben ülök le írni egy olyan sminktermékről, szépségápolási termékről, amit szeretek, amiről öröm jókat írni. Igyekszem a későbbiekben néha egy-egy bosszúságról is beszámolni nektek, de ma engedjétek meg, hogy a kedvenc tusfürdőmről írjak nektek.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én imádom a karácsonyt, illetve az azt megelőző várakozást, készülődést. Ehhez a készülődéshez pedig hozzátartozik az is, hogy állandóan figyelem az általam kedvelt márkák karácsonyi limitált illatait, termékeit. Így, mikor november közepén megjelent az Yves Rocher 3 új illatú limitált kiadása, már rohantam is az üzletbe, amiből csak egyet tudtam otthagyni, azt is fájó szívvel.