A mai nappal hivatalosan is beléptünk Halloween hetébe. Tudom, hivatalosan nem ünnepeljük Magyarországon, én sem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, viszont évek óta szeretek ezen a héten ennek jegyében valami ehhez kapcsolódót alkotni. Így történt ez most is. Jelenleg egy töklámpás mintát álmodtam, na és persze valósítottam meg, amit a hét további részében is szívesen fogok hordani majd.
Az első igazán őszinek nevezhető manikűröm idén egy bagoly mintás cukiság volt, amit nagyon szerettem magamon, talán pont amiatt, hogy végre az évszakhoz illett teljes mértékben mintájában és színében is. Ezért is szerettem volna most is valami nagyon őszit kreálni. Hát ez lett belőle :)
A legutóbbi bejegyzésemben említettem nektek, hogy nagyon megszerettem az alig két hete vásárolt sárga Essence körömlakkot, ami még a régi Colour & go család tagja. Mivel most tavasz van, és nagy divat lett a citromsárga, ezért ezzel a körömlakkal hoztam nektek egy manikűrt mára.
Február végén már alig vártam, hogy végre elővehessem a tavaszi színeimet, a gyönyörű pasztell árnyalatokat, és alkothassak velük valami nagyon üde, nagyon tavaszi és vidám manikűrt. Nos, aki Instagram-on követ, már láthatta tegnap, viszont aki még nem, annak talán tudok egy kis ötletet adni.
Mindig nagyon nagy izgalommal várom a Manikűrvadász fordulókat. Szeretek böngészni az adott párom oldalán, agyalni azon, hogy melyik manikűrjét alkossam újra és hogyan. Valamint természetesen azt is, hogy tőlem melyik manikűrt választják. Ez a forduló is hasonló izgalmakkal járt. A forduló házigazdája pedig Panka volt, a panka-makeup blog írója. Neki utólag is köszönöm a lebonyolítást.