Pages

  • Főoldal
  • Köröm
  • Bőrápolás és sminkelés
  • Terméktesztek
  • Személyes
  • Outfit
youtube instagram Facebook

Rúzsnyom

Tudjátok, hogy a legutóbbi Pupa vásárlásom alkalmával teljesen elvarázsolódtam a márkától, és nagy szeretettem használom a termékeit. A nyár végi akcióban sikerült lecsapni a két (már bemutatott) krémes szemhéjfesték mellett egy igen olcsó telecsillámos körömlakkra is. Ma egy picit róla tudhattok meg többet, illetve egy Essence lakkról, amivel sikerült összepárosítanom.


Share
Tweet
Pin
Share
12 megjegyzés
Ismét elérkezett a Manikűrvadász, ami immáron 19. alkalommal indul útjára, ezúttal Petra szervezésében. Mint mindig, most is nagyon vártam a párok kisorsolását, illetve a közzététel pillanatát is, hiszen most is nagyon kíváncsi vagyok a többiek munkájára. 


Share
Tweet
Pin
Share
39 megjegyzés
Aki követ Instagramon vagy lájkolt Facebookon, az az utóbbi napokban láthatta, hogy leadtam egy rendelést a Nailland-nél, ami a hét elején meg is érkezett. A rendelés fő apropója a csodálatos China Glaze Sunsational csomag volt, amely vakítóan gyönyörű neon lakkokat tartalmaz, szám szerint hatot. Tudjátok mennyire neon lázban égek ... :) A mai bejegyzésben ezek közül egyet láthattok, mégpedig az egyik kedvencemet.




Share
Tweet
Pin
Share
19 megjegyzés
A legutóbbi bejegyzésemben említettem nektek, hogy nagyon megszerettem az alig két hete vásárolt sárga Essence körömlakkot, ami még a régi Colour & go család tagja. Mivel most tavasz van, és nagy divat lett a citromsárga, ezért ezzel a körömlakkal hoztam nektek egy manikűrt mára. 


Share
Tweet
Pin
Share
18 megjegyzés
A legutóbbi bejegyzésben, mikor a kérdéseitekre válaszoltam, ketten is kérdezték tőlem, hogy melyik a kedvenc drogériás márkám. Én a Catrice mellett a Rimmel termékeit emeltem ki. Hogy miért? Az utóbbi időben rengeteg újdonsággal rukkoltak elő, nem mellesleg egy fiatal számára is megfizethető, de emellett jól használható, jó minőségű termékeket gyártó márka. Még múlt nyáron volt szerencsém részt venni a Rimmel által szervezett sajtótájékoztatón, aminek köszönhetően sok újdonságot próbálhattam ki tőlük. Most viszont egy szuper tavaszi kollekcióval rukkolnak elő, amely márciustól érhető el a drogériákban.


Share
Tweet
Pin
Share
16 megjegyzés
Szánom bánom, hogy már egy hete nem sikerült bejegyzést írnom nektek, de egyszerűen teljesen el vagyok havazva. A héten és még a jövő héten is egy rakat ZH lesz, ezért csak néhány nyugis, pihizős pillanatomban tudok jelet adni magamról. Mára viszont egy nemrégiben kipróbált Dance Legend lakk tesztjét olvashatjátok.


Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Február végén már alig vártam, hogy végre elővehessem a tavaszi színeimet, a gyönyörű pasztell árnyalatokat, és alkothassak velük valami nagyon üde, nagyon tavaszi és vidám manikűrt. Nos, aki Instagram-on követ, már láthatta tegnap, viszont aki még nem, annak talán tudok egy kis ötletet adni.


Share
Tweet
Pin
Share
10 megjegyzés
Mindig nagyon nagy izgalommal várom a Manikűrvadász fordulókat. Szeretek böngészni az adott párom oldalán, agyalni azon, hogy melyik manikűrjét alkossam újra és hogyan. Valamint természetesen azt is, hogy tőlem melyik manikűrt választják. Ez a forduló is hasonló izgalmakkal járt. A forduló házigazdája pedig Panka volt, a panka-makeup blog írója. Neki utólag is köszönöm a lebonyolítást. 


Share
Tweet
Pin
Share
27 megjegyzés
A Manicute-os csajokkal most egy nagyon időszerű manikűrtémával készültünk, ami nem más mint a karnevál, a farsang. Nagyon jó ötletnek tartottam, hogy a farsangi szezonban gyártunk ilyesmi körmöket, mert magamtól azt hiszem sosem vettem volna rá magam. Az elején nem is volt ötletem hozzá, de aztán valamit sikerült összehoznom tegnap.


Share
Tweet
Pin
Share
28 megjegyzés
A legutóbbi bejegyzésben, ahol néhány karácsonyi hangulatfotót lőttem nektek, volt egy kép a szenteste viselt körömlakkomról is. Aki követ Instagramon az már tudhatja, hogy karácsony előtt 3-4 nappal voltam az Árkádban a Nailland pultnál. Természetesen nem csak ezzel az egyetlen gyöngyszemmel tértem haza, de karácsonyra nem is kenhettem volna fel mást, csakis ezt.


Share
Tweet
Pin
Share
24 megjegyzés

Bemutatkozás

 photo aa_1.png

Niki vagyok, 22 éves, körömlakk, divat és smink függő. Kislány korom kedvenc elfoglaltsága volt, hogy a barátnőimmel beauty napokat tartottunk, és ennek keretein belül készítettünk egymásnak sminkeket, hajakat és manikűröket. Később azonban ez a tevékenység kinőtte a gyerekszobát és komoly hobbivá lépett elő. Igyekszem magamhoz képest mindig a legtökéletesebb, legprecízebb munkát kiadni a kezeim közül, viszont mindig kísérletezem újdonságokkal, kipróbálok új termékeket vagy technikákat, mert ezek is nagyon érdekelnek. Ha téged is érdekel a szépség világa, akkor helyezd kényelembe magad nálam. ~Niki~

Follow me

  • facebook
  • youtube
  • pinterest
  • Instagram

E-mail

ruzsnyomniki@gmail.com

Rendszeres olvasók

Blog Archive

  • ▼  2018 (10)
    • ▼  november (2)
      • Anastasia Beverly Hills | Norvina paletta
      • OUTFIT | Őszi hétköznapok
    • ►  július (2)
    • ►  június (1)
    • ►  április (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2017 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (3)
    • ►  június (2)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (1)
    • ►  február (3)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (39)
    • ►  december (3)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (5)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (2)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2015 (38)
    • ►  december (6)
    • ►  november (3)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (3)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (2)
  • ►  2014 (1)
    • ►  december (1)

Nem találsz valamit?


Categories

Bőrápolás és sminkelés (3) China Glaze (13) Köröm (59) Outfit (6) Személyes (3) Teszt (56) aden (2) alapozó (1) arany (1) arcápolás (1) avon (19) bornprettystore (1) catrice (5) dance legend (1) ecset (1) egyszerű körmök (1) essence (6) flormar (5) folyékony ajakrúzs (1) golden rose (2) halloween (1) highlighter (1) i heart makeup (1) jessup (1) krémes szemhéjfesték (2) körömlakk (10) loreal (1) lovely (1) manhattan (1) manicute (1) manikűrvadász (10) maxfactor (2) maybelline (1) milani (2) mintás körmök (34) miss sporty (2) morphe (2) moyra (1) nailland (4) neon (7) nyx (1) nyári (7) oriflame (1) planet spa (3) pupa (3) rimmel (6) rúzs (6) szempillaspirál (1) testradír (1) testvaj (3) the body shop (5) trendkiadás (1) tusfürdő (3) videó (1) yves rocher (2) zoya (1) őszi köröm (5)

Created with by ThemeXpose