Avon bloggeresemény

by - május 06, 2016

Április 27.-én megrendezésre került az Avon második blogger eseménye, amelyen én is részt vehettem. Mivel az ott elhangzottak bizony titeket is érintenek, és titeket is érdekelhetnek, ezért megosztanám veletek ennek a kellemes délutánnak a történéseit, és az új termékekről hallottakat. 







A rendezvénynek a Rudas fürdő nemrégiben megnyílt Rudas Bar&Restaurant része adott otthont, amelynek egy része csupa-csupa Avon újdonsággal, finom nassolni valóval és néhány érdekes festővászonnal volt felszerelve.



Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk aznap. A feljutásomat Pestre tovább nehezítette a zuhogó erő és a rettentő hideg. 



A teremben vártak ránk festővásznak, mint ahogy azt említettem is. A kezdetekkor még nem gondoltam volna, hogy mi készül majd pontosan. A FessNeki csapat azonban gondoskodott arról, hogy maradandó emléktárggyal és hatalmas élménnyel térjünk haza. Segítettek nekünk abban, hogyan kell elkészíteni a 3 rúzst ábrázoló képeket.



Először a zsírpapíron levő mintát másoltuk át a vászonra, majd jöhetett az alkotás. Én személy szerint nagyon élveztem, hiszen még sosem volt lehetőségem arra, hogy vászonra fessek. Az ecset mellett előkerült eszközként a szivacs is. Az akril festék nem ismeretlen számomra, hiszen körömre ezzel pingálok, viszont a felület mássága bizony megnehezítette a feladatot.



Végül ebben az állapotban hagytam abba, ami sajnos nem készült el teljesen, a rúzsok tokja még igényelt volna legalább egy fél órás festegetést, de örülök, hogy idáig is sikerült eljutnom. 




A kellemes ételek elfogyasztása közben egy kellemes prezentációt hallhattunk, melyben bemutatásra kerültek az újdonságok. Ebből kiderült, hogy a sokak által kedvelt Little ... dress parfümök közül sok kivonul a kínálatukból a nyár folyamán. A hagyományos Little Black Dress és a Little Red Dress marad, a többi kivonuló helyére pedig egy újdonság, a Little Lace Dress kerül majd. Emellett rendkívül nagy izgalommal várom az Avon új arcra készülő olaját, amelyet még mi is csak képen láthattunk. No de most következzenek azok az újdonságok, amelyeket élőben is megvizsgálhattunk.



Az újdonságok között szerepel majd a Planet Spa hab állagú tusfürdője, valamint egy új, érzékeny bőrre kifejlesztett 50 SPF-et tartalmazó naptej is. Valamint a gyapot-aloés Naturals termékcsalád is érkezik hamarosan. 



A megújult Gel shine körömlakkok köré épült a rendezvény, így volt lehetőség profikkal lakkoztatni is, és elsőként kipróbálni az újdonságokat. Én ugyan ezzel nem éltem, de a mások elkészült manikűrjeit megcsodáltam, és szuper fényes lett velük a végeredmény, ráadásul már 1 rétegben fedtek. Nos, én itthon kipróbáltam a Rain washed világos árnyalatot, amit a rendezvényen kaptam. Instagram-on már több képen is mutattam nektek, részletes poszt hamarosan érkezik róla. 



Majd hamarosan érkeznek az Ideal flawless alapozók, amelyek állaga könnyed, fluid szerű lesz. Nem nehezíti el az arcbőrt, reményeim szerint kellemes lesz a nyári napokon. 



Nem jöhetnek újdonságok rúzsok nélkül. Pinkek, pirosak, nude-ok és lilák. A külső borítás nem mellesleg roppant mutatós és mutatja, a benne található rúzs színét is. Mögöttük a képen pedig bizony, jól látjátok, metálos, színes szemhéjtusok vannak. Alig várom, hogy kipróbálhassam őket. 



Az Avon-nál már ismert négyes szemhéjpúder paletták is két, cukorkás színnel bővülnek, melyek közül egyik egy teljesen rózsaszín, a másik pedig több pasztell színt is tartalmaz majd. 


Az arc sem maradhat ki az újdonságok körében. Érkezik egy egész Glow termékcsalád, mely tartalmaz majd két bronzosító gyöngyöt, valamit két krémes stick-et is. Ezek közül az egyik egy pirosító, amely az ajkakra is alkalmazható, a másik pedig egy bronzosító. A por állagú termékekhez pedig egy vadi új kontúr ecset is jön majd.

Még egyszer szeretném megköszönni az Avon-nak a lehetőséget és a meghívást. 

Nektek melyik újdonság tetszik a legjobban?

You May Also Like

2 megjegyzés

  1. A gel shine lakkokat biztosan ki fogom probalni, foleg igy a tavaszi akcios aron. Kivancsian varom a beszamolodat, hogy milyen a Rain washed!

    VálaszTörlés
  2. Időközben felkerült a teszt róla. Én nagyon szerettem a Rain wadhed árnyalatot. Olyan különleges. Annak ellenére hogy csak egy sima krém finish, bizonyos fények között kék, máskor lila. :)

    VálaszTörlés