Naplemente pálmafákkal, avagy ami nélkül nem telhet el nyár

by - július 28, 2016

Az idei nyár a harmadik, ami nem telhetett el anélkül, hogy a már már klasszikusnak mondható ombre naplementés alapot ne késztettem volna el pálmafákkal. Minden évben az éppen aktuális nyaralásra készültek, ez idén sem volt másképp. A színeken minden évben módosítok egy kicsit, idén jóval sárgásabb lett mint az előző években.



Az elkészítése rendkívül egyszerű, könnyebb, mint aminek látszik. Elsőként szükségetek lesz legalább 1 réteg fehér alapra, ami nem túl foltos vagy csíkos. Én a Rimmel 60sec lakkjai közül dolgoztam a fehér színnel, amiből elegendő volt egy közepesen vastag réteg. Fontos a jó minőségű fehér, hiszen nem utolsó szempont a száradási idő. Ebben az esetben pedig koppanósra kell száradnia az alapnak, hogy tudjatok rajta szivaccsal dolgozni. 


A fehér után tehát jöhet egy kozmetikai szivacs ( tudjátok, az a háromszögletű a Rosmannból ), amire én jelen esetben négy csíkot festettem körömlakkal egymás mellé szorosan, majd felütögettem a körmömre. Az én színeim a sárga, narancs, pink és lila.


Ezután egy fedőlakk réteg következett, ami segítette még egy picit összemosni a színeket. A pálmafát pedig sokszor írtam nektek már, hogy egyszerűbb, mint aminek tűnik. Nincs benne semmi határozott vagy precíz vonal. Egyedül egy vékonyka ecsetre van szükség, amivel szépen kialakíthatjátok a vonalakból álló levélkéket. 


A hasonló manikűrök legutálatosabb része a bőr letakarítása, hiszen a szivaccsal történő felaplikálás elég sok felesleges festékkel jár ami a köröm melletti bőrre kerül. Én először a nagyját egy fültisztító pálcikával mostam le, amit előtte körömlakk lemosóba mártottam, majd a maradék apróbb, nehezen hozzáférhető helyeken ecsettel dolgoztam. 





A lábamon a kezemben levő manikűrben is megtalálható neon sárga lakkot alkalmaztam. ( China Glaze Celtic sun. ) Nagyon szép, legalábbis nekem nagyon tetszik, de elég macerás, csak fehér alapon használható.

Nektek hogy tetszik? Szoktatok hasonló manikűrt készíteni?

You May Also Like

2 megjegyzés